Tisztelt Látogató!


„… fontosabb ügyünk nincs, mint hogy
mívelődésünkön dolgozzunk, s ez kizárólag
nemzeti ügyünk, mert e nemzet jövője ettől függ.”

Eötvös József: Naplójegyzetek

Nehéz feladat egy iskolai honlap köszöntőjét megírni, de nem nehezebb, mint szinte a semmiből egy várost, és egy középiskolát létrehozni. 1963-ban elődeink mégis megtették, s olyan sikeresen, hogy az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium még sok év után is sikeres és jóhírű középiskola. Egy iskola nem attól iskola, mert az a neve. Az épületet a benne tanulók, tanítók és a dolgozók közös munkája formálja iskolává. Köszönet illeti ezért minden itt végzett és most is itt tanuló diákunkat, kollégánkat, hogy valóban a – szó szoros értelmében – iskolává tették az Eötvöst.

Pogonyi-Simon Edit
igazgató

 

A Magyar Köztársaság oktatási és kulturális minisztere
Kiváló Érettségiztető Vizsgahely
kitüntetõ címet adományozta iskolánknak.

A címet az a középiskola kaphatta meg, ahol a középszintű érettségi vizsgákat legalább három éven át magas színvonalon, hiba nélkül bonyolították le, emellett közreműködnek az október-novemberi vizsgaidőszak feladataiban, valamint az emelt szintű érettségi vizsgák megszervezésében.
A kitüntetõ címet az országban mindössze 19 intézmény nyerte el.

kivalo eretsegizteto

 

Akkreditált Tehetségpont

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium - Copyright 2007©
   
gimnázium SZAKKÉPZŐ ISKOLA KOLLÉGIUM